Visszatekintő

Gyermekkorom óta megmaradt emlékképek vannak bennem a karácsonyra való lázas felkészülésekről, ami a családok legnagyobb ünnepe. December hónapban már betlehemező gyermekcsoportok jártak házról házra, hírül adva a közelgő Jézus születését.

Ez tartott december 24-ig. Szent karácsony este, még az éjféli mise előtt kisebb csoportok jártak köszönteni, karácsonyi énekeket énekeltek az ablakok alatt. Köszöntésükért mákos vagy diós bejglit kaptak, amit a háziasszonyok nagy körültekintéssel készítettek a karácsonyi ünnepekre. Helyenként kevés pénz is ütötte a markukat. Felnőttek, gyerekek egyaránt nagyon várták a Szent estét. A felnőttek az éjféli misére mentek.

A gyerekek nagy nehezen elaludtak, s mire felébredtek ott állt a szobában a feldíszített fenyő. A csillogó szemű gyermekek csodálattal nézték a szaloncukrokkal, mézeskalács díszekkel, dióval és almával feldíszített karácsonyfát. A fát oly áhítattal néző gyermekek könnycseppeket varázsoltak az őket figyelő szülők szemébe. Igaz a fa alatt csomagok nem sorakoztak úgy mint napjainkban, de a szegényes körülmények közti szerényebb karácsonyoknak mégis lenyűgöző volt a családokra gyakorolt hatása. Nem az ajándékoknak, hanem az ünnepnek örültek.

Szokás volt, hogy Szent estén rokonok, szomszédok összejöttek és míg a misére nem kellett menni kártyáztak, beszélgettek. Több alkalommal fehér karácsony volt. Ebben az időben már korábban leesett az első hó. Csodálatos látvány volt a kivilágítatlan, behavazott utcákon, viharlámpával a kezükben közlekedő emberek, akik a misére mentek.

Az utcákon úgy tűnt messziről, mint nyári éjben a csillogó szentjános bogarak. Az éjféli misére mindig zsúfoltságig megtelt a templom, esetenként az ajtón kívül is álltak. A szentmise érzelmi csúcspontja volt a templomban lévő hívek számára, mikor felcsendült a “Fel nagy örömre megszületett” című karácsonyi ének. Jó magam nagyapámmal mindig a pásztorok miséjére mentem el.

A pásztorok miséje karácsony első napján reggel 6 órakor volt. Az 50-es években még tartották azt a szokást, hogy a templom mellett pásztortüzek égtek, mellettük pásztorok karikás ostor pattogásaikkal verték fel a falu álmos csendjét. Bent a betlehemi jászolt is subába öltözött, botjukra támaszkodó pásztorok őrizték. A karácsonyt követő napok a rokonlátogatásokkal teltek.

Ekkor hívták vendégségbe egymást komák, testvérek. Ebben az időszakban már sok helyen levágták a disznót, volt mit tenni a terített asztalra. A korabeli disznótorok alkalmával éjszakába nyúló beszélgetések, kártyázások, esetenként mulatozások voltak. Ez az időszak volt a falusi emberek számára a pihenés ideje. Ilyenkor megengedhettek maguknak egy kis lazítást.

Helyenként még cigányzenészeket is fogadtak. Ez főleg jelentősebb névnap és születésnapokon fordult elő és a koratavaszi jelentősebb névnapokkal ért véget, Mátyás, Sándor, József. Az 50-es évek végéig több cigányzenekar volt még a faluban, akik a fent említett névnapok alkalmából rendszeresen járták a falut. Volt rá eset, hogy órákig muzsikáltak egy-egy helyen. Így történt ez “gyermekkorom boldog idejében”.

Oláh József

Hozzászólások