Videók

Kenderföldtől – Ecséd – Braziliáig. A Hegedüs testvérek úti filmje


 A 18. század végétől a település a Fay család tulajdona, 1699-ben épült kőtemplomát említik az 1711. évi hatvani uradalmi iratok. Ezt erősítik meg a Grassalkovich irattárból előkerült 1720-as iratok, amelyek szerint a barokk stílusú templomot mindenszentek tiszteletére emelték. 1766-ban kerül Ecsédre Miklóssy Ferenc, akit 1809-ben nagyváradi püspökké szenteltek, ő volt, aki elrendelte a templom szűkössége és rossz állapota miatti átépítést. Ugyanabban az évben, 1766 júliusában látogatott el a településre gróf Eszterházy Károly egri érsek, aki megvizsgálta a hitéletet. 1772-ben, Falkner Ferenc plébános megkapja az utasítást Eszterházy püspöktől, hogy új templomot építsen, amelyet 1787-ben be is fejez.


Oláh József Ecséd múltját feldolgozó könyvének bemutatója 2006. decemberében Ecséden


Ecséd válogatás

Hozzászólások