Te paraszt!

Hányszor hallottuk már, és halljuk nap, mint nap ezt e leminősítő, a világ minden utálatát magában foglaló megjegyzést. Teszik ezt sokan felháborodásukban, bizonyos helyzetekben, pl. a közutakon, ahol az anyázás és a paraszt megjegyzések már természetes részei a közlekedési morálnak.

Kinek mikor, miért megy fel a “pumpa”, azt embere válogatja, de a parasztozás már úgy tűnik, génjeinkben van. Kevés egyén van, ki a bosszantó helyzeteket emberi módon tudja kezelni. Véleményem szerint ugyancsak kevés ember van, aki a paraszt szót, hogy mit takar, tudja vagy van róla bővebb ismerete. Sokat töprengtem már ezen, hogy ez a minősítés valójában mit takar, szerintem kevesen tudják.

A paraszti réteg jelenleg is a társadalmi ranglétra alsó fokán helyezkedik el, ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt a zsellérek és cselédek sokasága, akikből hosszú időszak alatt fejlődött ki az önállóan gazdálkodó paraszt.

A kezdetben önellátó gazdálkodásra berendezkedett parasztoknak mennyi mindenhez kellett érteni, talán érdemes ezeket megemlíteni. Így talán a paraszt szó, mint minősítő jelző, más értelmet kap. A saját gazdaságát önállóan irányító paraszt embernek értenie kellett a növénytermesztéshez, értenie kellett a kertészeti kultúrák kezeléséhez, pl. palántanevelés, kiültetés előtti talaj előkészítés, stb.

Érteni kellett a szőlőműveléshez és a borászathoz, ugyanis régen még mindenki szőlőből csinálta a bort – jó bort. Az állatok kezeléséhez is kellett valamit érteni, hiszen nem szaladhattak mindjárt orvosért, erre pénzük sem volt. A termények biztonságos tárolását is meg kellett oldani.

A családok túlnyomó része saját nevelésű hízót vágott. Ennek feldolgozását és tartósítását meg kellett csinálni. Akkor még nem álltak rendelkezésre a hűtőszekrények. Tovább folytatva a felsorolást, nem kis munka volt a paraszti háztartásokban a kenyérsütés. A kör alakú, 4-5 kg-os kenyereket tudni kellett előkészíteni és azt megfelelően felfűtött kemencében megsütni. Ha figyelembe vesszük, hogy a fűtőanyag sem volt mindig azonos.

Fűtöttek venyigével, töveszárral, ízikkel és ami rendelkezésükre állt, és mindig tudták, hogy meddig kell fűteni. Ennek ellenőrzéséhez elég volt egy piszkafa. Ma a gázfűtéses kemencéket korszerű automaták vezérlik. Micsoda különbség!

Végezetül ne hagyjuk ki a télire elrakott zöldségek és gyümölcsök tárolását, a különféle lekvárok és befőttek elkészítését. A téli időszakot használták fel a sajátos kézművességük gyakorlására. Ilyenkor készítették a cirokseprűket, rozsszalmából és gyékényből font szakajtókat valamint a különféle méretű kosarakat, amit fűzfavesszőből fontak. Tavasz közeledtével pedig a melegágyak tetejét befedő takarókat “hasurákat” készítettek rozsszalmából vagy nádból.

Gondoljunk bele, ha a ma emberére hirtelen rázúdulnának ezek a feladatok, mit tenne. E csipetnyi kiruccanást csak azért tettem a hajdan volt paraszti világba, hogy a mai öntelt, nagyképű parasztozóknak – kikről feltételezem, hogy történelmi ismereteik is kissé hiányosak – legyen valami homályos elképzelésük arról, hogy kik is voltak valójában a parasztok.

Oláh József

Hozzászólások