Gondolatok halottak napján

Nem tette tönkre korai fagy a halottak napi virágokat. Kegyes volt hozzánk az idő. Ez meg is látszott a temetőket elárasztott virágtömegen. Helyenként a síremléket alig lehetett látni a kegyelet virágaitól.
Természetesnek tűnik ez évente egyszer. Ez az évenként egyszeri alkalom körül már-már egészségtelen versengés alakul ki. Ki mit és mennyit visz. A virágok mellett már megjelentek különleges mécses alkotások is. Körülnézve a temető közepén, s látva az ott lévő virágtengert, elgondolkodtató, hogy kiknek szól ez a pótcselekvésnek is felfogható túláradó tisztelet az év egy napján. Az elhunytnak talán egy szál virág is ugyanazt fejezné ki. Nem a külső látványelemek a fontosak, hanem a belső értékek és érzések.
Sokan fontosnak tartják, hogy környezetük véleményformálásában még az ilyen kizárólag kegyeleti részvételt is arra használják fel, hogy kihangsúlyozott szerepet kapjon és jó benyomást keltsen a külső szemlélőkben.

10

Az őszinte megemlékezés nem a sírokra vitt virágok tömegén és az egyre nagyobb és drágább mécseseken múlik. A néma főhajtáshoz elég egy szál virág, egy mások számára nem látható, a lélek legmélyén fekvő kimondhatatlan fájdalom, ami egy sóhajtásban ölt testet. Persze ezt nem látják, ez nem látványos.
Az elhunytat hiányoló ember nem tudja kifelé mutatni látványos felvonulás közepette kimondhatatlan fájdalmát. Áll némán egyedül, küszködik a megváltoztathatatlan ténnyel, hogy ő már nincs többé.
” Nem érez ki érez, szavakkal mondhatót.”

A sírok túldíszítettsége mellett még vadabb és drágább divat lett a már milliós értékű síremlékek állítása. Vajon kinek szól az elhunytak fölött emelkedő márvány műremek? Nem az alatta lévőknek. Azoknak szól, kik kimondva, kimondatlanul érzékeltetni akarják, nem vagyunk akárkik.
Ha megnézzük, hogy sok idős ember mennyit spórolt rá, magától sok mindent megtagadva, hogy neki is méltó síremlék legyen, hiszen nem illik kilógni a sorból. Elgondolkodtató következtetésre jutunk. Vajon 50 év múlva mit szólnak majd az utódok, látva a jelenlegi márványtömeget. Vagy azt mondják, hogy gazdagok voltak, ha ilyen emlékműveket állítottak vagy azt mondják, komolytalanok voltak, hogy a szegényes körülmények közt is ilyen drága holt beruházásokra fordítottak ennyi pénzt.
Hogy valakinek megmaradjon az emléke, azt nem a fölé emelt emlékmű határozza meg, hanem az, hogy mit tett életében.

01

A halál mindenkit egyenlővé tesz. Mit sem számít, hogy utólag kinek milyen túlhangsúlyt adnak külső látványosságokkal.
Nem a sírfeliratról kell megtudni, hogy ő ki volt, hanem emlékezetünkben kell
legyen. Mennyi nagyszerű ember van, kik hangyaszorgalommal végig gürcölték az életet, családot neveltek becsülettel, és sírhantjukat egy málladozó kőkereszt jelzi. Rajtuk esetleg egy szál napégette művirág.
Nem a külső számít, hanem a valódi érték. Valódi érték, amit egy emberélet tesz teljessé, amit utólag nem szükséges semmilyen mesterkélt ráhatással hangsúlyozni.
Azokra is illik emlékezni, kik nincsenek a temetőinkben, kiknek sírjához nem tudunk odamenni, számunkra ismeretlen, jeltelen sírokban nyugszanak, kik nem szabad akaratukból hagyták el a családot, a szülőföldet.
Fölöttük nincs virág és nem gyújtanak gyertyát. Nem hullattak értük könnyet koporsóik mellett. Ők is a mi hozzátartozóink. A sok mécsesből egyet évente egyszer értük is illik meggyújtani. Ugyan már a feledés homályába vesztek, de még egy élő van, ki rájuk emlékezik, a gyertyák értük is égnek évente egyszer.

Oláh József

Hozzászólások